Barion Pixel

Töltekezés: Jóga-Meditáció-Hangfürdő (Stúdiós)

Stúdiós óra | Extra

Kedves Vendégeink!

Szeretettel invitálunk benneteket egy tematikus program sorozatra, melynek első része a TÖLTEKEZÉS címet kapta.

A gyakorlás első részében a FÖLD ELEMMEL gyakorlunk, azaz egy yin típusú gyakorlással teremtünk harmóniát magunkban, s kerülünk kapcsolatba a bennünk és körülöttünk lévő bőséggel. ☯️
A FÖLD elem a kínai 5 elem tanában az 5. elem. A nyárutó és a kora ősz időszaka. Amikor már hidegek a reggelek és az esték, de a nappalok még finoman melegek. A FÖLD elem a stabilitásról szól. A kiegyensúlyozottság ennek az elemnek a minősége. Ugyanakkor a termékenység, az anyaság szimbóluma is. Minden jó, amit nyáron megtermett nekünk a föld, azt most gyűjtjük be, hogy felkészüljünk a télre. Színe a sárga, íze az édes, szerve a gyomor és a lép.🕉☯️👩

A fizikai gyakorlást követően hangtálas relaxációval folytatjuk, majd zárásként meditálunk.☯️

120 perc töltekezés, amikor kiszakadhattok a mindennapokból, s csak magatokra kell figyelnetek. Tökéletes kényeztetés, egy lehetőség a teljes ellazulásra, relaxálásra, stresszoldásra.

Részvételi díj early bird (okt. 20-ig): 4.500 Ft/fő
Részvételi díj (okt. 21. utáni befizetéssel): 5.500 Ft/fő

A programot minimum 3, maximum12 fő részvételével tartjuk meg.
A programon lehetőség van online is résztvenni.
Részvételi díj online: 4.500 Ft. Az online felvétel vasárnap éjfélig érhető el, azaz visszanézhető.

A programot vezeti: Kanizsár Dorottya jógaoktató, buddhista tanító.

Várunk szeretettel!
Namasté

Ára: 4 500 Ft
Kezdés: 2024-10-26 18:00 (12 perc)
Helyek (szabad): 9 db
Oktató: Kanizsár Dorottya

Jegyvásárlás



Az óra elérhető élő adás formájában is!

Ha már beteltek a helyek a stúdóban, vagy nem tudsz személyesen részt venni az órán, akkor élő adás formájában is jegyet válthatsz rá!


Tovább az élő adás adatlapjára




Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek Elfogadom